A reklámozásról ismertetett információk összegzése. Mikor egy új terméket szeretnénk a piacra dobni, vagy egy újonnal induló oldalunkat szeretnénk reklámozni, akkor érdemes ezt a fajta reklámozási technikát bevetni. Jellegéből adódóan, nagyon sok befektetett energiát igényel, mind a marketingterv kidolgozása, mind pedig a vele járó teendők intézése.
Mivel ezek mellett ez a fajta reklámozás nagyon költségigényes, általában érdemes meghatározni egy konkrét keretösszeget, amivel el szeretnénk indítani. Nem szabad nagyon túlköltekezzük magunkat. Nem érdemes harcba bocsátkozni a helyekért, hirdetésekért, ilyen esetekben inkább válasszunk más, alternatív utat.
Érdemes az ilyen kampányoknak hosszabb lefutási időt adni, nem szabad 2 hónapnál rövidebb időre tervezni. Ennél rövidebb idő alatt nem ér el sok emberhez az információ.
Ezen kívül fontos a sorrend is. Lineárisan építsük felfelé kampányunknak, főleg ha egy új termékről vagy szolgáltatás bevezetéséről van szó. Például semmi értelme sem lenne egy olyan célcsoportnak reklámozni, aki nem is létezik, hiszen egyáltalán nem ismerik a bevezetendő terméket illetve szolgáltatást.
Érdemes elgondolkodni azon is, hogy egy teljes kampányon belül mik azok a hirdetési formák melyekből legjobban profitálhatunk. Gondoljuk csak el, teljesen felesleges egy nagy látogatottságú hírportálon hirdetnünk szolgáltatásunkat, ha az csak egy bizonyos felhasználói rétegnek szól. Ilyen esetben inkább érvényesül a célzott kampány.
Szintén fontos az is, hogy megfelelően legyen felkészítve az oldalunk! Gondoljunk csak arra, mennyire hátrányos lehet az, hogy egy várakozásokon felül teljesítő kampányból érkező látogatók súlya alatt a szerver csődöt mondd. Persze ez apróságnak tűnhet, de rengeteg galibát tud okozni rövidtávon. Mindig figyeljünk rá, hogy megbízható szolgáltatót válasszunk. Ha egy nagy volumenű kampányt tervezünk, mindenképpen érdemes értesítenünk a szolgáltató a hasonló problémák elkerülése miatt.
Az oldalunkba is fontos, hogy tegyünk olyan változtatásokat, melyek segítik a konverziós rátát. Például rettentő bosszantó, és folyamatos probléma, hogy hiába van egy nagyon jól kivitelezett kampányunk, ha a látogató az oldalra érve nem azt kapja amit várt el fog menni hamar és akkor oda a befektettt munka.
A felsoroltakból is látszik, mint oly sok minden más, az ilyen kampányok kivitelezése is tapasztalatot, ismeretséget követel.
Ne bízza a véletlenre cége sorsát!