Egy hosszú, és több lépésből álló folyamat egyik fontos része a honlapkészítés. Azért kell kiemelni, mert ebben az esetben különösen fontos az, hogy milyen ötleteink vannak, hogyan tudjuk gondolatainkat szavakba önteni, hogy az oldal készítője azokat jól valósítsa meg. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, de olyan sok mindent kell figyelembe venni, hogy célszerű olyan szakértővel konzultálni, aki rendszerezni tudja igényeinket, megismeri korlátainkat és képes kézben tartani a munka teljes egészét.
Egyáltalán nem kötelező hatalmas projektekre gondolni, hiszen nem csak a cégek, multik lehetnek lélegzetelállítóak az interneten. Egy egyszerűbb bemutatkozó honlap is lehet igényesen megtervezett, felhasználóbarát és vonzó a látogatóknak. Minden azon múlik, hogy mennyi időt és energiát szánunk rá, mennyire gondoljuk komolyan. Minden ötlete meg lehet valósítani, csak legyenek jó ötletek!
Nagyon sokan használják az internetet kapcsolattartásra, fórumozásra, hírolvasásra. Természetes, hogy az ilyen felépítésű honlapok elérhetetlennek tűnnek a laikusok számára, túl bonyolultnak látszanak. Azok is, ám nem elérhetetlenek. Gyakorlatilag kellő befektetéssel bárki birtokolhat egy ilyen portált, de figyelembe kell vennünk, hogy itt már nemcsak az elkészítésre, hanem a fenntartásra is rengeteg időt kell szánni.
Észrevehettük azt a hihetetlen fejlődést, amin az internetes vásárlás átment az utóbbi pár évben. Szinte bármit meg tudunk rendelni, gyakorlatilag áruházak működnek a világhálón. Ezt mindenképpen ki kell használnia mindenkinek, aki termékeit szeretné megismertetni szélesebb körökben (ezt ugyan ki ne szeretné?).
1., Bemutatkozó honlap
2., Dinamikus honlapok
3., Webáruházak
Ha úgy érzi ezekből a kategóriákból egyikbe sem illik bele az Ön elképzelése, semmi gond! Mi azért vagyunk, hogy megvalósítsuk azt a honlapot, amire szüksége van!
A honlapkészítés eredménye egy professzionálisan megtervezett honlap kellemes megjelenéssel. A munkánk eredménye segíti többek között a kisvállalkozások, vagy jótékonysági szervezetek munkáját is, költséghatékony webhelyeket eredményez, akár tartalomkezelő rendszereket, webáruházakat valamint üzleti tárhely szolgáltatást és domain regisztrációt is tartalmaz.
TIPP: Az eszközök fejezet alatt szeretnénk bemutatni pár bevált eszközt ami segíti az üzemeltetőket hogy könnyebbé és jobban használhatóvá tegyék honlapjukat.
Mennyit költene honlapkészítésre?
Eredmény
| 50-60 ezer Ft | 40 / 44.4% |
| 80-100 ezer Ft | 20 / 22.2% |
| 110-150 ezer Ft | 9 / 10.0% |
| 180-230 ezer Ft | 5 / 5.6% |
| 250 ezer Ft felett | 16 / 17.8% |
Összesen: 90 szavazat