A nagy ötlet
Sokszor hallottuk már, ezt a két szót egymás mellett munkánk során. Van melyek tényleg átgondoltak, legapróbb részletekig kidolgozottak, van melyek csupán 1 mondatosak. Persze ezeknél az ötleteknél mindig az a kérdés: Működhet e?
Nem tudjuk előre megjósolni, senki sem tudja, csak következtetni lehet. De nézzük mi az, amit tapasztalatból tudunk és most jó tanácsként megosztanánk Önökkel.
A legfontosabb tényező, amit nagyon sokat kifelejtenek a tervből az emberi tényező. Lehet akármilyen átgondolt a terv, lehet akármilyen aprólékos az üzleti modell, vagy az üzletmenet, sokan a munka hevében nem számolnak azzal, hogy emberek fogják használni az általuk elgondolt rendszert. Sokszor ezek az emberek nem műszaki zsenik, nincs professzori diplomájuk, így tehát egy játék esetén nem valószínű, hogy megértik a több oldalon keresztül szövődő matematikai képleteket, vagy éppen instrukciókat. Persze nem árt az összetettség, de a megfelelő kereteken belül.
A másik és már egy kicsit összetettebb dolog: a pénz. Sokaknak az első dolguk számolgatni, a majdan elkészülő és valamikor felfutó oldalból származó jövedelmet. Persze az ember szeret álmodozni, de mindenből lehet várat építeni, így tehát először azokat a lehetőségeket kell átgondolni, vagy egy ötletből hogy lesz felfutott oldal. Amíg ennek a teljes koncepciója nincs meg, addig nincs miről gondolkozni. Így tehát át kell gondolnunk, hogy ki lesz a célcsoport, mit fog végezni az oldalon, milyen időközönként, mit adunk, hogy mindig visszajöjjön. Ezek a legfontosabb kérdések és nem a származó bevétel. Mikor már van egy olyan felhasználói bázisunk, akikre minden héten, hónapban lehet számítani, akkor már érdemes azon törni a fejünket, hogy lesz ebből pénz.
Természetesen az ötletek jók, de ne ragadjunk le egynél ,menjünk friss levegőre, beszélgessünk szakmabeliekkel és írjunk fel minden ötletet ami eszünkbe jut. Gyűjtsünk össze minél többet és mikor úgy gondoljuk, üljünk le egy kivitelező, tanácsadóval és rágjuk át magunkat az elejétől a végéig. Nagyon fontos, hogy próbáljunk meg ilyen céget megkeresni, akiben meg tudunk bízni és bízzuk rá magunkat, hallgassuk meg az Ő ötleteit, tanácsait is!